Könnyen elterelődik a figyelme munka közben, de mire is? Külső tényezők vagy a nyugtalan elméje miatt?

0

Megtalálta ezt a cikket, ugyanis valami olyasmit keres, ami javíthatná koncentrációját, ami által gyorsabban visszatérhet a munkához és hatékonyabb lehet a munkában, legfőképpen az otthon végzett munka során, amely során a lehető legnagyobb a probléma a koncentrációval. Olyan módszert keres, amellyel jobban tud koncentrálni, hogy több mindent meg tudjon csinálni a nap folyamán, akár a munkahelyén kívül is? Akkor itt egy útmutató ehhez – mi a helyzet a zavaró tényezőkkel, amelyek a munkája során, azonban az idő alatt is zavarják, amelyet magára, gyermekeire, partnerére vagy barátaira szeretne fordítani.

Nincs egyedül

Valóban nincs egyedül. Ahogy egyre több információhoz jutunk és ahogy egyre több élményben lehet részünk – a való életben vagy online – növekszik a koncentrációra és a zavaró tényezők megelőzésére, a koncentrációnk nagyobb hatékonyságára vonatkozó igény. Egyre nehezebb felismerni azokat a tevékenységeket, amelyek jelenleg igazán számítanak, és egyre gyakrabban zavarnak olyan gondolatok, amelyek arra a tevékenységre irányulnak, amelyet például két óra múlva szeretnénk csinálni. Egyre több személy találkozik ezekkel a problémákkal.

Mi ennek az oka? A gyakori szórakozottság okai külső vagy belső ingerek is lehetnek. A szórakozottság fontos tevékenységek és célok útjában áll. És ha ez nem lenne elég, a szórakozottságnak számos típusa, oka és következménye is van!

Említsük meg például a telefonokat. Minden pillanatban zavarnak a felugró értesítések, az, hogy valaki valamit csinált, mi érkezett a kommunikációs csatornák által egészen hozzánk. Azonban ettől sokkal nagyobb és hosszabb időn át tartó zavaró tényezők is léteznek, amelyek szintén könnyedén elérhetők – tipikusak a játékok játszása vagy a sorozatok nézése (sok résszel).

Az ilyen zavaró tényezők rengeteg időbe és erőfeszítésbe kerülnek, míg visszatérünk az általunk végzett tevékenységhez, de anyagi veszteségek, a család vagy a barátok közötti kapcsolatok megromlása is összefüggésben lehet velük. Az ismételt megzavarás demotivációhoz is vezethet, ugyanis olyan érzést kelthet, hogy már rengeteg feladatot elvégzett, azonban az aznapi feladatok közül még egyiket sem végezte el megfelelően!

Azonban mindig lehetősége van szembeszállni a zavaró tényezőkkel! És lehet, hogy meg fog lepődni, milyen egyszerűen – ha fogja tudni, hogyan.

Mik a zavaró tényezők?

Kizárólag akkor leszünk képesek értelmesen harcolni a zavaró tényezőkkel, ha ismerni fogjuk azok okát és lényegét. Írjuk hát le ezeket. Nem csak a definíciót (amit szinte mindenki sejt), hanem az okokat is.

A zavaró tényezők olyan dolgok, amelyek elterelik a figyelmét arról a tevékenységről, amelyet próbál elvégezni. Ezeknek hála elveszíti a koncentrációt és eltereli Önt arról az útról, amelyen lenni szeretne. Az agy ugyanis akkor dolgozik a legjobban, ha egyetlen egy célra fókuszál. Egyáltalán nem hasznos, ha folyamatosan különböző feladatokra figyelünk.

Amint több mindenre koncentrálunk egyszerre, a teljesítményünk gyakran sokkal alacsonyabb, mintha egymás után koncentrálnánk az egyes feladatokra. A multitasking tehát nem a legjobb megoldás, ne hagyjuk, hogy figyelmünket első ránézésre fontos vagy nélkülözhetetlen tevékenységek vonják el.

Mennyibe kerül a megzavarás?

A mai társadalomban annyi információs és szórakozási lehetőséggel kell szembenéznünk, hogy könnyen megtörténhet, hogy ezek elvonják a figyelmünket az általunk végzett tevékenységekről, különösen a munkáról. Azonban milyen árat fizetünk ezért?

Először vegyük figyelembe azoknak a kísérleteknek az eredményeit, amelyek kimutatták, hogy az átlagembernek körülbelül 3 percre van szüksége a zavaró tényezők észrevételéhez, majd a feladathoz való teljes visszatéréséhez. Minél több alkalommal vonja el valami a figyelmét, annál több időre lesz szüksége, míg visszatérhet az Ön által végzett tevékenységhez.

Amennyiben a munkaideje alatt harmincszor zavarta meg Önt valami, már Ön is ki tudja számolni, mennyi munkaidőt pazarolt el. Ez azonban a szabadidejére is érvényes, amelyben eltervezte, hogy egy bizonyos tevékenységet fog végezni, azonban ez alatt az idő alatt valami folyamatosan megzavarta. Rengeteg pénztől is elesett (amennyiben teljesítmény alapján fizetett), azonban az idejét is pazarolta.

Tudjon meg többet a belső zavaró tényezőiről

Amennyiben a zavaró tényezőkről van szó, hajlamosak vagyunk külső eseményeknek tekinteni őket. A telefon értesítést jelez, kollégája megszólítja Önt, az irodában egy másik munkatársa hangoskodik, otthon a gyerekek beszélnek és az Ön figyelmére vágynak. Igen, számos zavaró tényező külső hatás általi. Azonban egyáltalán nem mindegyik!

Léteznek úgynevezett belső zavaró tényezők. Ezek talán még inkább felelősek a figyelmetlenségünkért, mint a külső tényezők. A belső zavaró tényezőkkel az a probléma, hogy amennyiben ezeknek nincs tudatában, anélkül veszítheti el a koncentrációját, az idejét és az energiáját, hogy tudna róla.

Tehát: először is meg kell oldani a belső zavaró tényezőket, aztán elkezdhet foglalkozni a külső zavaró tényezőkkel. Így Ön is rájöhet arra, hogy amennyiben megszabadul a belső zavaró tényezőktől, a külsők már nem lesznek akkora hatással Önre.

1. Káosz a prioritásokban

A pszichológusok többféle belső zavaró tényezőt ismernek, azonban kezdjük a valószínűleg legismertebbel: káosz a prioritások közt. Az egyik leggyakoribb belső zavaró tényező, amellyel meg kell küzdenünk, az a túl sok könnyen elérhető lehetőség. Ennek következtében káosz alakulhat ki a prioritások közt.

Ez az a belső feszültség, amikor ha belekezd egy adott feladatba, azonban a fejében számos más dologról gondolkodik – hogy mikor fog egyáltalán nekikezdeni. A háziállatok megetetése, könyv olvasása, televízió nézése, játék játszása, valami finomság elfogyasztása vagy pihenő tartása. Ennek eredményeképpen egyetlen tevékenységet sem fogunk rendesen elvégezni, a prioritásokban lévő káosz demotivál minden tevékenységtől, ugyanis semmire sem vagyunk képesek koncentrálni. Ezen felül lelkiismeret furdalásunk támad, hogy nem végezzük el rendesen a feladatainkat, hogy mást kéne csinálnunk, ugyanis ez a feladat még várhat, stb. Annyi dolog vár még Önre a mai nap folyamán, és olyan kevés az ideje!

Ennek az állapotnak az oka az a belső zavaró tényező, hogy káosz uralkodik a prioritásokban. Miért engedi meg az agy, hogy ez a káosz uralkodjon rajta? A pszichológusok úgy vélik, hogy ez azért van, mert az agy tudat alatt három tényező alapján rangsorolja a kiválasztott feladatokat:

  • kielégíteni a meglévő igényeket. És ezek viszonylag gyorsan képesek változni. Például innia kell, vagy épp ellenkezőleg, ürítenie kell. kávét kell fogyasztania, esetleg pár szót kell váltania a barátnőjével, stb.
  • egy bizonyos elégedettség érzésének elérése. Például attól, hogy elfogyasztott egy finom csokoládétortát vagy játszott a kedvenc játékával, esetleg beszélgetett a legújabb eseményekről
  • azon erőfeszítés, energia vagy idő folyamatos figyelembe vétele, amely a jelenlegi cselekvés befejezéséhez és annak előnyeinek kihasználásához szükséges

Ha nem tud erről a három tényezőről, és ha nem veszi észre, hogy az agy automatikusan előtérbe helyezi a rövid távú előnyöket (amelyeket szinte azonnal kapunk) a hosszú távú előnyökkel szemben (amelyek hosszabb erőfeszítésekből származnak), akkor hagyja, hogy káosz legyen a prioritásaiban, ami belső feszültséget eredményez.

Az agyunk mindig olyan előnyt választ, amelyet rövid távon belül el lehet érni. Sosem olyat, ami hosszan tartó erőfeszítések által érhető el. Ezért vagyunk hajlamosak azonnal rápillantani a beérkező üzenetekre még akkor is, ha tudjuk, hogy nem fontos dologról van szó, és ehelyett inkább elkezdhetnénk a vizsgára való felkészülést vagy végezhetnénk a munkánkat.

2. Hosszú távú és rövid távú előnyök (haszon)

A rövid távon elért előnyök viszonylag egyszerűen megszerezhetők – és specifikusak, lehetővé téve az agyunk számára, hogy könnyen megragadja őket. Másfelől azon eredményeket, amelyeket hosszas munkával érhetünk el, általában nagy befektetéssel kapcsoljuk össze, valamint nem is vagyunk képesek olyan egyértelműen leírni azokat.

Minél hosszabb időn át tart megszerezni az előnyt (hosszabb időbe telik megszerezni, azonban az abból származó előny tovább kitart), agyunknak annál nagyobb erőfeszítésre van szüksége, hogy el tudja képzelni. Ezért annál kevésbé tartja kézzel foghatónak. Ez automatikusan mentális akadályt és ellenállást teremt a hosszabb távú tervezéssel kapcsolatban. Ennek eredményeként természetes hajlamunk van arra, hogy a hosszú távú előnyökkel szemben a rövid távúkat részesítsük előnyben, esetleg arra cseréljük le őket.

Erre tipikus példa az édesség fogyasztása, ugyanis az a hosszadalmas fitness életmóddal szemben azonnali kielégülést hoz. A finom csokoládé azonnali kielégülést nyújt, így előnyben részesítjük.

Ez mind rövid távú és hosszú távú diszharmóniát eredményez, amelyet más szóval belső feszültségként, zavarként, figyelmetlenségként jellemezhetünk. Azonban ne csüggedjen, erre is van megoldás. Méghozzá elég egyszerű.

Hogyan lehet legyőzni a belső zavaró tényezőket

Az első lépés, amelyet meg kell tennie, az az, hogy meghatározza az agyának, melyik feladatra kell elsőként fókuszálni. Ezt követően ossza fel ezt a feladatot kisebb lépésekre, hogy az agy megkapja a kívánt rövid távú előnyöket.

Minden egyes lépésnek rövid távú előnnyel (előny közvetlenül a befejezést követően) és meghatározott rövid távú költséggel (valami, amit számmal meg lehet határozni, például idő) kell rendelkeznie. Ne feledje, hogy rendszeresen tudatosan fogja ellenőrizni a tevékenység költségeit, ezért határozza meg azokat a lehető legpontosabban. Az agy automatikusan ellenőrzi az elért előnyöket, ezt nem kell erőltetni.

Például jelentést kell írnia arról, hogy milyen feladatokat végzett el a home office során. Ez összességében egy nagy és hosszú távú feladat rémisztő benyomását kelti. Önnek ezt fel kell osztania kisebb részekre, például meg kell tudnia az alapokat, eszerint meg kell határoznia a jelentés vázlatát, majd a feladatokat egyes pontokba kell szednie, amelyeket összefüggő mondatokká kell alakítania.

A munkából hazatérve hasonló a teendő. Készítsen listát azokról a tevékenységekről, amelyeket a délután és az este folyamán el szeretne végezni. Határozza meg a számukra megfelelő időt, és az egyes feladatok befejezés után azonnal jelölje ki őket elvégzettnek. Amennyiben mégis olyan tevékenységeket szeretne végezni, amelyek zavarják Önt – jegyezze fel azokat a listára és azonnal adja hozzájuk a felmerülő előnyöket és költségeket. Ezután döntse el, hogy az eredetileg megtervezett tevékenységet szeretné folytatni, vagy áttér az új ötletre.

Különösen a rutinos dolgokban fogják Önt a kezdetben zavarni az alternatívák, azonban fokozatosan, amint leírja őket és értékeli ezek  előnyeit és költségeit, önmagának is bizonyítani fogja, hogy annyira nem hasznosak, így az agy nem fog ezekre koncentrálni és Önnek nyugalma lesz tőlük. Nyugodtan tervezze be ezeket máskorra. Az alternatívákat azonban sose utasítsa el azonnal, egyeseknek valóban nagyobb prioritása és előnye lehet!

Meglátja, hogy hamarosan pozitívan fog fejlődni belső koncentrációja és gyorsabban el tudja majd végezni az egyes feladatokat.

Forrás: Lifehack.org


Kuponok

Alza.hu

A szerzőről

Nagy Emese

Mindig is lekötött a modern technika, amiről nemcsak olvasni, de írni is szeretek. Érdekel, hogy mi hogyan működik és hogyan teszi könnyebbé az életünket. A praktikusság mellett a design és a stílus is fontos a számomra.