Hogyan értelmezzük az alvásfigyelőnket

0

Tudjon meg végre mindent az alvásfigyelőkről: hogyan is működnek és hogyan segíthetnek Önnek olyan alvást biztosítani, amilyenre mindig is vágyott.

Mit nevezhetünk jó minőségű alvásnak?

Egy jó alvás körülbelül öt vagy hat alvási ciklusból áll, miközben nemcsak az számít, hogy milyen hosszan aludt.
Egy alvási ciklus a következő négy fázisból áll:

Első fázis:
Az álmosító, ellazult állapot az ébrenlét és az elalvás között. 

Második fázis:
Kissé mélyebb alvás, amikor a testhőmérsékletünk lecsökken, a pulzusunk lelassul, és fokozatosan elszakadunk a környezetünktől. 

Harmadik fázis:
Ez a mélyalvás. Nagyon nehéz felébredni ebből a fázisból, mert ez az a fázis, amikor a legkisebb az aktivitás a szervezetünkben. Ez az az alvásfázis, amikor a testünk újjáépíti magát, feltöltődik energiával, és hormonokat bocsájt ki.

Negyedik fázis:
A mélyalvás után néhány percre a második fázisba kerülünk vissza, mielőtt belépnénk a REM néven is ismert gyors szemmozgás fázisába. Ebben a fázisban álmodunk.

Mindegyik teljes alvásciklus körülbelül másfél órán át tart, és mind a négy fázison végig kell haladnunk ahhoz, hogy pihenten ébredjünk.

Xiaomi Mi Band 3

Hogyan működnek az alvásfigyelők?

Mindegyik fitnesz karkötő képes virtuálisan feltérképezni az alvásunkat. Folyamatosan figyelik a mozgásunkat alvás közben – szakkifejezéssel mondva aktigráfiát végeznek.

HONOR BAND 3 AKTIVITÁSMÉRŐ KÉK

A készülék felméri az ébrenlét-alvás ciklusokat, hogy tudja, hogy mikor vagyunk a könnyű és mikor a mély alvás szakaszában.
Az automatikus detektálás a mozdulatainkon alapszik. Ha már több mint egy órája nem mozdultunk, az algoritmus feltételezi, hogy elaludtunk – az esetleges mozgások hosszúsága alátámasztja, hogy csak alvás közbeni viselkedésről van szó (például éppen átfordultunk a másik oldalunkra).

A reggel végzett mozdulatok elárulják a fitnesz karkötőnek, hogy már ébren vagyunk.

Xiaomi Mi Band 2

Néhány intelligens készüléket, például a Xiaomi Mi Band 2 fitnesz karkötőt intelligens ébresztő funkcióval szerelték fel. Ez az ébresztési idő előtti harminc percen át tartó időszakaszban kezd vibrálni, az alvási ciklus megfelelő pillanatában – ez jelentősen javít a teljes fizikai és mentális egészségünkön.


Kuponok

Alza.hu
Muziker.hu
Notebook.hu

 

Megosztás

A szerzőről

Nagy Szabina

Mindig is lekötött a modern technika, amiről nemcsak olvasni, de írni is szeretek. Érdekel, hogy mi hogyan működik és hogyan teszi könnyebbé az életünket. A praktikusság mellett a design és a stílus is fontos a számomra.

HOZZÁSZÓLÁSOK