8 motivációs mobilalkalmazás, amelyek beindítják a napját

mobiltelefon

Az, amit reggel tesz, befolyásolja azt, ahogyan egész nap érzi magát. Ha elhatározza, hogy az ébredés utáni első órákat nyugodtan fogja tölteni, anélkül, hogy munkába, iskolába vagy találkozóra sietne, biztos lehet benne, hogy a nap sokkal nyugodtabb és örömtelibb lesz. Ez viszont fordítva is érvényes. Hogyan lehet kialakítani a helyes reggeli rutint? Használja az általunk kínált motivációs alkalmazások egyikét. 

Reggel nincs időm

Lehet, hogy azt mondja, hogy a zaklatott reggeleknek és az egész életvitel a hátterében az időhiány áll és sietnie kell egy bizonyos helyre. Teljesen mindegy, hogy ez a hely a munka vagy az iskola. Mi pedig ezt teljesen megértjük. A reggelek főleg akkor zavarosak, ha egy bizonyos időben valahol meg kell jelenni. Létezik azonban lehetőség arra, hogy a hétfői, keddi, vagy a hét más napját nyugodttá tegye. 

Hogyan fogjon hozzá? A válasz egyszerű, keljen korábban. A korai kelés miatt mégsem kell egy pár óra alvást feláldoznia. Sokszor elég, hogy 20 – 40 perccel korábban keljen fel. Míg mielőtt erre az egész teóriára legyintene egyet, próbálja ki. Legalább egy reggel keljen fél órával korábban. A változást mindjárt az első nap tapasztalni fogja. 

Hogyan lehet helyesen kihasználni a reggelt?

Amennyiben fél vagy háromnegyed órával korábban kel fel, fontos ezt az időt helyesen kihasználni. Felejtse el a közösségi hálózatokon való böngészést vagy a henyélést az ágyban. A szabadidő és nyugalom kihasználásának első módszere a reggeli készítése. Ha erre otthon nincs ideje, vagy ezt szó szerint csak úgy magába dobálja, változtasson ezen. Csináljon ebből szertartást. Készítse el azt, amit szeret, majd lassan fogyassza el. Olvasson közben könyvet, a nagyvilág újdonságait, vagy nézzen meg valamit. 

Nem mindenki vágyik a kora reggeli órákban a reggelire. Ha Ön is ebbe a csoportba tartozik, a reggeli szabadidőt használja ki egy rövid jógára vagy nyújtásra. Nyújtóztassa meg testét és készüljön fel a számítógép mögött, vagy az irodában eltöltött időre. Jógázás közben hallgathat valami jó zenét, esetleg podcast-ot. 

A harmadik lehetőség a megfelelő motivációs alkalmazások használata, melyeket nem volna szabad kihagyni a reggeli szertartásokból. Egész napra megerősítik és javítják kedélyállapotát. Használatuk nem vesz igénybe 10 percnél többet. Ön is jobbá szeretné tenni a reggeleket? Próbálja ki a következő tíz alkalmazás egyikét.

Alkalmazás a pozitív megerősítésekre

Az első tipp a pozitív megerősítésekre vonatkozó alkalmazás. A pozitív megerősítések fogalma olyan idézetekre utal, amelyeket az embernek egymás után többször meg kell ismételnie (gondolatban vagy hangosan). A pozitív megerősítésekben és pozitív gondolkodásba vetett hit alapján mindent bevonzhat az életébe, amit csak szeretne. A pozitív megerősítések alkalmasak az élményekre, emberekre, sikerre, érzésekre, vagy leckékre. 

A pozitív megerősítéseket cserélheti is, esetleg használhatja mindig ugyanazokat is. Jó azonban néhány újat is felfedezni, és kicsit megváltoztatni a gondolkodásmódját. Azonban résen kell lenni, mivel a negatív megerősítések rossz hatással vannak az emberre, éppen ezért a választásnál óvatosnak kell lennie. 

Ha nem tudja, hol találhat kiváló pozitív megerősítéseket, válassza a következő két alkalmazást. Akár mindkettőt is letöltheti, vagy esetleg csak az egyiket. Csak Önön múlik. 

Unique Daily Affirmations

Ahelyett, hogy demotiváltan és rosszkedvűen kezdené a napját, tegye épp ennek az ellenkezőjét. Elég a Unique Daily Affirmations alkalmazás által nyújtott néhány megfelelő pozitív megerősítést ismételgetni. Minden reggel új szöveget kap, amely segítségül szolgál az életben való továbbhaladáshoz. Ezáltal minden nap valami újat vonzhat be. Minden pozitív megerősítésnek egy közös célja van – jobb kedvre deríteni Önt és pozitivitást hozni az életébe. 

Ennek az alkalmazásnak a nagy előnye, hogy a saját pozitív megerősítéseit is feljegyezheti. Amennyiben szívesen írogat és ilyen stílussal is foglalkozik, használja ki ezt a lehetőséget. 

A Unique Daily Affirmations alkalmazás az iOS és Android számára megfelelő. Ezáltal az operációs rendszertől függetlenül letölthető. Használata nagyon egyszerű. Amennyiben azok közé tartozik, akik az ilyen dolgokról elfeledkeznek, bátran kapcsolja be az emlékeztetőt. Minden reggel egy új idézetet kap. 

ThinkUp

A második alkalmazás a ThinkUp elnevezést kapta, amely a közkedveltek közé sorolható. Az olyan óriások is ajánlják, mint pl. Bazaar, Cosmopolitan, Marie Claire, Brit+CO vagy Inc. Ezt az alkalmazást Hal Elrod is kiegészítette saját pozitív megerősítéseivel, aki a 2012-es The Miracle Morning bestseller neves szerzője. 

A ThinkUp minden olyan funkcióval rendelkezik, melyet már a Unique Daily Affirmations alkalmazásnál is említettünk, sőt még egy ráadással is ellátták. Képes megjegyezni a már elolvasott, vagy meghallgatott pozitív megerősítéseket. Ez azt jelenti, hogy visszatérhet hozzájuk (ha elnyerték tetszését) vagy tovább mehet a következőre, mivel ezeket már olvasta. 

Az alkalmazás képes jobbá tenni a reggeleket és az egész napot. Segítségével számos nagyszerű dolgot bevonzhat az életébe. Ne várjon, és töltse le a mobiltelefonjába. Az iOS és Android számára alkalmas. 

Motivációs alkalmazások

A második kategóriát a motivációs alkalmazások képezik, melyeket egész nap felhasználhat. Ezeket különféle idézetek, képek, sőt motivációs guruk előadásai jellemzik. Ezeket reggel, reggelizés közben, vagy akár napközben is bekapcsolhatja, amikor nem érzi jól magát. Motiválódjon a munkában, edzés közben vagy este a másnap megtervezése során. 

Motivate: Daily Motivation

Reggel motivációs előadásra vágyik, amely felébreszti és segít egész nap megtartani a produktivitást? Ebben az esetben töltse le a Motivate: Daily Motivation alkalmazást, amely több ezer különféle előadást tartalmaz a sikerről, aproduktivitásról és az élet más aspektusairól. 

Az alkalmazás nagyon könnyen használható. Az egyes előadások kategóriákra osztottak, amelyekből saját igényeinek megfelelően választhat. Előnynek számít, hogy az alkalmazás számol azzal, hogy reggel fogja használni, vagy pedig akkor, amikor motiváció és energia áramlatra lesz szüksége. Éppen ezért az egyes előadások és motivációs idézetek rövidek, világosak, érthetőek és ütősek. Elég bekapcsolni az alkalmazást, valamit meghallgatni és ezt követően tovább működni. 

Kisebb hátránynak számít, hogy a Motivate: Daily Motivation alkalmazás csak az iOS operációs rendszerre tölthető le. Ha használni szeretné, tekintse meg a Hej.sk új iPhone kínálatát.

Motivation – Daily Quotes

Ami egyedivé teszi ezt az alkalmazást, az a több ezer motivációs idézet az élet különböző aspektusaira és területére. Hagyja, hogy minden reggel motiválja a munkába, edzésre, vagy bármilyen más tevékenységre. Tegye jobbá a napját egy szép bejegyzés segítségével. 

Az alkalmazás egyszerűen használható. Beállíthatja úgy, hogy reggel, vagy napközben rendszeresen új motivációs idézetekkel vagy szöveggel lepje meg Önt. Az alkotók folyamatosan kiegészítik, melynek hála a gondolatok nem ismétlődnek és mindig valami újat olvashat.

Alkalmazások vízió létrehozására

Az ilyen típusú alkalmazásokkal saját céljaival motiválhatja saját magát. Hogyan? Nagyon egyszerűen, mégpedig úgy, hogy úgynevezett vision board-ot hoz létre, vagyis a víziók tábláját. Ebbe mindent beleír, amire vágyik. Nem kell csak egy célról szólnia. Nyugodtan akár tíz vagy húsz célt is felírhat. 

Az alkalmazások többsége lehetővé teszi a célok mellé a hozzávetőleges idő beírását is, amikorra el szeretné érni azokat, a fejlődés folyamatát és az adott cél fontosságát. Ezt követően az alkalmazás megnyitása után megjelenik a víziók táblája, amely emlékeztetni fogja, miért is kel fel minden nap és dolgozik álmain. 

iWish Bucket List

A iWish Bucket List alkalmazás lehetőséget nyújt egy egyszerű, de mindezek mellett rendkívül praktikus tábla létrehozásához, melynek segítségével emlékezni fog az egyes célokra. Minden egyes alkalommal, amikor a mobiltelefonban vagy tableten megnyitja, emlékezni fog arra, miért is dolgozik olyan keményen önmagán. Minden reggel nézze meg és töltse fel magát energiával ahhoz, hogy felkeljen az ágyból és hozzá fogjon valamihez. 

Az iWish használata egyszerű, lehetőséget nyújt nem csak képek, de a teljesítés dátumának, prioritás fokozatának, sőt még rövid megjegyzések hozzáadására is. Nem hiányzik az elért célok története sem, amely emlékeztetni fogja arra, hogy milyen nagyszerű is Ön és már mi mindent elért. 

Visuapp

A Visuapp alkalmazás a víziók szépen kidolgozott tábláját kínálja. Előnye, hogy bizonyos egyensúlyt teremt céljai között. Alapvetően 9 részre bontja az életet – pénz, siker, kapcsolatok, család, egészség, kreativitás, tudás, karrier és utazás. 

Minden kategóriába képeket, esetleg rövid leírást illeszthet. A táblázatra vetett egy pillantással tudni fogja, mire vágyik, és mit szeretne elérni az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban vagy években. 

Az alkalmazást az Android rendszerrel rendelkező iPhone vagy más mobiltelefonokba töltheti le. 

Alkalmazás a figyelem és éberség fejlesztésére

Előfordul, hogy nem képes összpontosítani, szüntelenül valami másra gondol és gondolatai állandóan egyik helyről a másikra kalandoznak? Ha igennel válaszolt, szükséges megtanítani az elméjét jobban összpontosítani az éppen aktuális dolgokra. Erre legjobb célt szolgál a figyelemre és éberségre szánt alkalmazás.  

Smiling Mind

Az egyik ilyen alkalmazás a Smiling Mind, amelyet több mint 5 millió ember használ szerte a világon. Reggel segít összhangba hozni az elméjét a testével. Ennek hála az önuralom érzését és bizonyos hatalmat szerezhet a saját élete felett. 

Tudja mi a legjobb ezen az alkalmazáson? Az egész reggelből csak 10 percet vesz igénybe. Ahhoz, hogy jobban érezze magát, nem kell feláldoznia többet, mint tíz rövid percet. 

Mindfulness Coach

A Mindfulness Coach a második megfelelő alkalmazás a figyelem és az éberség fejlesztésére. Ezt az alkalmazást a katonai veteránok stressz szintjének csökkentésére fejlesztették ki. Később az “átlag” emberek között is elterjedt, akik időhiánnyal és rengeteg munkával küzdenek.

Használatát élvezni fogja. Haladásának szintjét egy fán figyelheti, amely minden egyes óra számmal növekszik. 

Egy alkalmazás elegendő

Ahhoz, hogy megfelelően kihasználja a reggeleket, elég egy alkalmazás. Ne töltse le mindet, vagy kettőnél többet. Az ok nagyon egyszerű. A túl sok alkalmazás több mint 10 percet vesz el az idejéből. Nem beszélve arról, hogy rövid időn belül meg is unná őket. 

Forrás: Lifehack.org

Gyakran ismételt kérdések

Mi befolyásolja az egész napunkat?

Az, amit reggel teszünk, befolyásolja az egész napunkat. Ha nyugodtan indítjuk a reggelünket, akkor az egész nap nyugodtabb és örömtelibb lehet. Viszont fordítva is igaz, rosszul induló reggel zavaros és nehéz napot eredményezhet.

Hogyan lehet kialakítani a helyes reggeli rutint?

Használja az általunk kínált motivációs alkalmazások egyikét. Próbáljon meg korábban kelni, még ha csak 20-40 perccel is, hogy ezzel is megteremtse a szükséges időt a reggeli teendők elvégzéséhez és nyugodt készülődéshez.

Milyen motivációs alkalmazások lehetnek hasznosak a reggeli rutin kialakításához?

Az alkalmazások között találhatunk olyanokat, amelyek pozitív megerősítéseket tartalmaznak, de akadnak olyanok is, amelyek jógagyakorlatokkal, egyszerű meditációkkal vagy ébresztőkkel segítenek a helyes reggeli rutin kialakításában. Az alkalmazások használata mindössze 10 percnél többet vesz igénybe, mégis segítenek javítani a kedélyállapotunkat és energiaszintünket a nap folyamán.



Nagy Emese

Nagy Emese

Mindig is lekötött a modern technika, amiről nemcsak olvasni, de írni is szeretek. Érdekel, hogy mi hogyan működik és hogyan teszi könnyebbé az életünket. A praktikusság mellett a design és a stílus is fontos a számomra.


Hasonló cikkek:

figyelés

Hogyan javítja a termelékenységet az állásidő beütemezése?

Mindannyian tudjuk, milyen fontos a termelékenység a dolgok elvégzéséhez és a céljaink eléréséhez, de az állásidők ütemezése is ugyanolyan...

munka

Hogyan hasznosítsa az idejét, hogy több ideje legyen

Miért tűnik mindig úgy, hogy túl sok a tennivaló és túl rövid időnk van rá?Mindannyiunknak csak 24 órája van egy napban. És mégis, miért vannak...

tervezés

Tematikus napok használata a termelékenység növelése érdekében

Tematikus napok használata a termelékenység növelése érdekébenA produktívabbá válás felé irányuló folyamatos törekvés során sokan új koncepciókat...

félénk

Mi az elkerülés ciklusa, és hogyan lehet megtörni?

Az elkerülés az, amit mindannyian csinálunk. Kerüljük azokat az embereket, helyeket és helyzeteket, amelyeket nem szeretünk, mert ezek a dolgok...